Kedves Szülő!

Saját gyermekem kapcsán érzem, mekkora öröm megörökíteni a pillanatait. Csodálatos időszak, szerencsére még most is tart, folyamatosan tudok belőle erőt, ihletet meríteni.

A gyerekekről készült képeket portréként készítem, betartva annak minden klasszikus szabályát, és ugyanúgy a személyiségét szeretném megörökíteni, mint egy felnőtt modell, vagy alany esetében.
Legjobb példa a legutóbbi ovifotózás alkalmával megfogalmazott koncepció, amikor érdekes képkivágással, de lehetőleg segédeszközök nélkül készítettem el a képeket. Már reggel, velük együtt érkeztem, és egész nap velük voltam, játszottam velük, és a kamerát csak akkor vettem elő, amikor ők kezdtek játszani velem.
Kérem, tekintse meg ezt a galériát ide kattintva.

Egy barátom a lakására hívott, egy gyermeket kiönnyebb a megszokott környezetében fényképezni, bár egy ilyen munka is legalább két órán át tart. Az erről szóló galériát pedig itt találja.